Távollátó az a szem, amelyben a végtelenből érkező, párhuzamos fénysugarak nem egyesülnek éles képpé az ideghártyán, hanem csak a szem mögött találkoznának, ha annak burkain át tudnának hatolni. A távollátás oka általában az, hogy a szemgolyó kisebb, tehát tengelye rövidebb, mint az ideális lenne. A távollátó szemnek valódi távolpontja – olyan pont, amelyet minden alkalmazkodás nélkül élesen lát – nincsen. Azért hívjuk mégis távollátónak, mert a távoli látás mégis kevesebb gondot okoz egy távollátó embernek, mint a közelre való alkalmazkodás. A távollátó szem optikai hibáját úgy javíthatjuk ki, ha „pluszos” lencséket illesztünk páciensünk szeme elé.

A távollátás csecsemőkorban tulajdonképpen élettani, egészséges állapot. Az újszülöttek átlagos távollátása +2.4 dioptria. A távollátás az első életévekben kifejezetten csökken a szemgolyó növekedése miatt, sok szem ideális fénytörésűvé válik, de vannak, akik egész életükben távollátók maradnak. Ha a távollátás mértéke kicsi, a gyermek az alkalmazkodással olyan ügyesen segít magán, hogy semmilyen panaszt, és semmilyen maradandó károsodást nem okoz a dioptria hiba. Vannak gyerekek, akiknél a kisfokú távollátásra (1-3 dioptria) csak kisiskolás korban derül fény, amikor leterheltségük nő, írni, olvasni tanulnak. Jellemzően délutáni fejfájást, a szem könnyezését panaszolják, néha elmesélik, hogy egy idő után „összefolynak a betűk”. Ezeknek a gyerekeknek a látásélessége tökéletes mind a két szemen, és gyenge olvasószemüveggel – amely a belső szemizmok túlzott alkalmazkodásból adódó kifáradását megakadályozza – a probléma orvosolható.

Nagyobb, +3.0 dioptria feletti fénytörési hiba mindig korrigálandó szemüveggel, a kancsalság és a tompalátás veszélye miatt.